rólunk
20 évnyi filmkészítői múlttal a hátam mögött 2022-ben alapítottam cégemet, a Kinematikát, ahol saját fejlesztésű dokumentumfilmek és fikciós filmek rendezésével és gyártásával foglalkozunk.
Fő vágyunk költői, szubjektív dokumentumfilmek készítése. Értékeink: a személyesség, a szabadság, a játékosság és a spontaneitás, melyeket a saját eszközpark és a kis stábokkal megálmodott produkciók biztosítanak.
bio
1973-ban születtem Lengyeltótiban. A rendszerváltás idején a Török Pál utcai Kisképzőbe jártam grafika szakra, ahol olyan nyitott volt az oktatási szellem, hogy negyedikben heti szinten pár napot igazgatói engedéllyel az esztergomi filmtanszéken tölthettem. Érettségi után felvettek a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, Maurer Dóra osztályába. Az Egyetem mellett sokat fotóztam és írtam, tudatosan készülve a filmrendező szakra. Világismeretemhez sokat adott, amikor 1995-ben, cserediákként a marseille-i Képzőművészeti Egyetemen tölthettem fél évet. Visszatérve Pestre esténként recepciósként dolgoztam, hogy ott megírhassam a regényemet Fiatal utazók címmel. 1998-ban felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Zsombolyai János filmrendező osztályába. Két évvel később, az akkor még működő Balázs Béla Stúdióban rendeztem egy 33 perces rövidfilmet, Carla Barotti címmel, ami Arany Banán-díjat nyert, és rengeteg fesztiválra meghívást kapott, többek között Angers-ba, Münchenbe és Lodzba. Peer Krisztiánnal közösen írt forgatókönyvünk, az Út a csillogásba díjat nyert a Sundance forgatókönyvíró pályázatán. 2004-ben így jutottunk el az Amszterdami Binger Film Institute-ba is, ami arra specializálódott, hogy elsőfilmes rendezők könyvét minél tökéletesebbre csiszolják. Akkoriban forgattam első dokumentumfilmemet Panoráma Budapest címmel az Inforg Stúdióban. A film két embert követ lakásról lakásra, ahogy Budapesten megtalálják életük első otthonát. Erdélyben díjat nyert a film, talán a humora miatt. Ennek a filmemnek a nyelvi szabadsága nagyon inspiráló volt számomra, így amikor Kányádba költöztem, egy kis székely faluba: természetesnek tűnt, hogy újra dokumentumfilmet forgassak az engem körülvevő világról. Két év alatt készült el a Messzi távol, egy elmúló, varászlatos világ megörökítéseként. Következő dokumentumfilmem az HBO-nak készült, Kiváltságosok címmel. A film magyarországi milliárdos szülők elkényeztetett gyerekeiről szólt. 2008-ban Pipacs Film néven filmgyártó céget alapítottam, ahol 2011-ben első nagyjátékfilmemet készítettem: Diamond Club címmel. Közben sok rövidfilmet is rendeztem: A Farkasember nagy fesztiválok versenyprogramjában szerepelt, többek között a Sarajevói, Milanói és a Varsói Film fesztiválon. A Fa című filmem az A-kategóriás Valladolid Filmfestival versenyprogramjában indult, majd jutott még el számtalan helyre. Kísérleti rövidfilmem Ikrek Hava címmel egy Radnóti életét feldolgozó sorozat első része volt. Csalóakadémia címmel pedig a rendőrségnek készítettem szatirikus oktatófilmet. 2010 és 20 között rengeteg reklámot rendeztem. 2021 óta szinte csak dokumentumfilm készítéssel foglalkozom. Létrehoztuk a Kinematikát, saját cégünket. Feleségemmel, Szlávik Juli jelmeztervezővel van három gyerekünk (Manci, Jancsi és Dezső), akikkel Szentendrén élünk.
portfólió